, ,

Taj Mahal, az örök szerelem emlékműve

A Taj Mahal (Tádzs Mahal), India leglátogatottabb turistalátványossága és a világ egyik legszebb épülete. Valójában nem is egy épület, hanem egy teljes komplexum, melyet Sáh Dzsahán mogul sah 1632 és 1647 között építtetett fel 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Tökéletes arányaival nemcsak építészetileg kiemelkedő jelentőségű, hanem a hozzá kapcsolódó legendák és történetek révén az örök szerelem emlékműveként is ismert. 

Az épület a levegőből nézve is lenyűgöző.

Az épület a levegőből nézve is lenyűgöző.

A későbbi Mumtāz Mahalról – jelentése: a palota kedves ékessége – annyit tudunk, hogy legendás szépségű és erényes asszony volt, akit nagyon mély és szeretetteljes kapcsolat fűzött férjéhez, Jahan sahhoz. Már életében ódákat zengtek a költők a szépségéről, kecsességéről és szenvedélyességéről. Mumtaz Mahal a sah bizalmas társa volt, aki vele tartott a Mogul birodalomban tett utazásai során. A férje olyannyira megbízott benne, hogy még uralkodói pecsétjét, a Muhr Uzah-ot is nekiadta. Nagy befolyása volt férjére, a szegények és elesettek védelmében gyakran lépett fel.

Az arányok tökéletessége emeli ki a többi építmény közül

Az arányok tökéletessége emeli ki a többi építmény közül

1607-ben a későbbi sah, még mint Khurrum herceg eljegyezte az akkor még csak 14 éves Arjumand Banu Begumot. Ez a lány lett élete szerelme, azonban öt évig várniuk kellett, mielőtt összeházasodtak. Esküvőjük után adta a herceg Begumnak a ‘Mumtaz Mahal’ nevet, mivel “külseje és jelleme a kor minden nője fölé emelte”. A közbeeső években Khurrum két másik nőt is feleségül vett, ahogyan a kor szokásai diktálták. Khurram azonban olyan sok időt töltött Mumtazzal, hogy alig gyakorolta a többnejűségi jogait két korábbi feleségével, azonkívül persze, hogy kötelességtudóan egy-egy gyermeket nemzett velük. Az udvari krónikás, Qazwini szerint a többi feleségével való kapcsolata “csupán a törvény szerint megkötött házasságra terjedt ki. Az az intimitás, őszinte szenvedély, figyelem és kedvesség, amit Őfelsége Mumtaz iránt mutatott, ezerszer felülmúlta azt, amit bármelyik másik felesége iránt érzett.”

A halhatatlanná vált szerelmespár

A halhatatlanná vált szerelmespár

Mumtaz Burhanpurban halt meg 1631-ben. A legenda szerint halálos ágyán az volt az utolsó kívánsága, hogy a férje állítson emléket a szerelmüknek. A haláleset után az uralkodó vigasztalhatatlan volt. Felesége elvesztése után Jahan sah egy évre elvonult, hogy magányosan gyászoljon. Visszatértekor haja ősz volt, háta hajlott, arca beesett. Legidősebb lánya, Jahanara Begum segített Jahannak a gyász feldolgozásában, és elfoglalta Mumtaz helyét az udvarban. A burhanpuri temetés után a sah és udvara elkötelezték magukat egy agrai mauzóleum és sírkert megtervezése mellett. Több mint 20 évbe és a kincstár javainak legnagyobb részébe került a sírhely, a Tádzs Mahal felépítése.

Így nézhetett ki az építkezés

Így nézhetett ki az építkezés

A Tádzs Mahal építése 1632 januárjában kezdődött meg, Sáh Dzsahán történetírói szerint, az uralkodó által készített alaprajznak megfelelően. A helyszín kiválasztása több mint hat hónapot vett igénybe. Sáh Dzsahánt nagy fájdalommal töltötte el, hogy esetleg emlékműve nem fog örökké tartani, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy az épület biztos lábakon álljon. Kortárs források rögzítették, hogy milyen fából készültek a víz kiemelésére szolgáló kutak, hogyan cserélték ki a laza homokot kavicsra, és milyen, akkoriban használt betonnal tették biztossá az alapot. Az eljárás olyan sikeres volt, hogy az épület azóta is ellenáll a földrengéseknek és az árvizeknek, a modern mérnököket is megdöbbenti  rendkívüli stabilitása. A Sah úgy tűnik betartotta szerelmének tett ígéretét.

A szerelmes pár végső nyughelye

A szerelmes pár végső nyughelye

Érdekességek:

  • Az építkezéséhez szükséges köveket a kontinens több országából hozták, a díszítőelemek közül a kristályt Kínából, a jáspist Pandzsábból a türkizt Tibetből.
  • A Taj Mahal építéséhez az uralkodó 20 ezer munkást hívott a világ minden tájáról, akik több mint ezer elefánt segítségével alkották meg a mesterművet.
  • A kivitelezéshez több millió téglára és hatalmas mennyiségű fehér márványra volt szükség – egyes elemek súlya elérte a 6 tonnát. A speciális márványtömböket a 320 kilométerre fekvő makranai kőbányából szállították. Ehhez Agra közelében, 16 kilométer hosszan, ledöngölt földből kaptatót készítettek, ami a városon keresztül fokozatosan emelkedett a mauzóleum helyszínéig.
  • A síremléket 1983-ban a világörökség részévé nyilvánították. 2007-ben beválasztották a világ Hét új csodája közé.
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Kíván hozzászólni?
Nyugodtan tegye meg most!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.