A császármorzsa az egyik legegyszerűbb és mégis legfinomabb édességek egyike. Sokan nem tudják az „igazi” receptet és azt sem, mennyiféle variációban lehet elkészíteni. Tökéletes választás lehet reggeliként, második fogásnak az ebédhez, desszertnek, vacsorának és nagyon jól lehet tárolni, hiszen a fagyasztást is jól bírja, így pillanatok alatt megoldható az étkezés.
Mielőtt belefognánk a variációk taglalásába, nézzük meg az alap receptet. Amennyire egyszerű, annyira finom.
Császármorzsa alap recept
Hozzávalók
– 1 tojás
– egy majdnem tele csésze gríz (kb. 15 dkg)
– egy tele csésze tej
– 2 evőkanál cukor
– 2-3 evőkanál étolaj
A mennyiségek nagyjából 2 adagra elegendőek. Nyugodtan lehet dupla és tripla mennyiséget használni, csak az arányokra figyeljünk oda. Tehát 2 tojáshoz 2 csésze gríz és tej, és 5-6 evőkanál olaj szükséges. Az összetevők arányán is lehet változtatni, ugyanolyan finom lesz. Alényeg, hogy kicsit több tej kerüljön bele, mint amennyi gríz és a tojások méretéhez-számához alakítsuk a többi összetevő mennyiségét.
Előkészítés
A tojást felverjük és jól elkeverjük a cukorral. Ezután beleöntjük a grízt, összekeverjük, majd hozzáöntjük a tejet és újra jól elkeverjük. Ezután állni hagyjuk nagyjából 10 percet, hogy a gríz jól beszívhassa a tejet. A végén egy sűrű, de még folyékony masszát kell kapnunk.
Elkészítés
Egy viszonylag nagy lábost, vagy teflon serpenyőt felteszünk a tűzhelyre és beleöntjük az étolajat. Az edény kiválasztásánál arra célszerű odafigyelni, hogy a massza el tudjon terülni benne, kb. 2 cm vastagon. Viszonylag sok olaj kell bele, nagyjából 2-3 mm olaj rétegnek kell lennie. Elsőre soknak tűnik, de a gríz be fogja szívni az egészet. Amikor már forró az étolaj – letesztelhetjük egy cseppnyi masszával, akkor jó ha sistereg, amikor belecseppentjük – beleöntjük az egész masszát. Ha jól lőttük be az edény méretét, olyan lesz, mint egy nagyon vastag palacsinta, vagy omlett.
Figyelem, még ne keverjük meg! Én nagy lángon szoktam ilyenkor pirítani, hogy az alján szép aranybarnára piruljon.
Amikor úgy tűnik, már megszilárdul az alja – „meglötyögtethetjük” a serpenyőt az ellenőrzéshez -, akkor óvatosan alányúlunk és megpróbáljuk „megfordítani”. Nem fog sikerülni, szét fog szakadni, de hiszen pont ez a célunk. Még ellenőrizhetjük, valóban aranybarna e a színe, és elkezdjük a „morzsagyártást”. A legjobb erre a célra a faspatula.
Nem árt szaporán dolgozni, a nagyobb darabokat kisebbekre kell szabdalni, majd még kisebbekre. Mi úgy szeretjük, ha nagyjából babszemnyi darabokból áll össze.
Folyamatosan kevergetni is kell, hogy az étolaj mindenhol eloszoljon. Nagyjából 5 perc után már megkapjuk a kívánt végeredményt, ilyenkor még lehet egy kicsit pirítani, aki szereti a ropogós császármorzsát, de vigyázzunk, hogy ne égjen oda, ne száradjon ki.
Az egész művelet nagyjából 20 percet vesz igénybe és máris lehet tálalni. Lehet lekvárral, porcukorral, de jó hozzá a csokiöntet is, vagy meg lehet szórni kakaóval.
Császármorzsa variációk
És akkor jöjjenek a beígért változatok. A trükk a tésztához kevert extra hozzávalókban rejlik, illetve az elkészítés módjában.
- A tésztába tehetünk vaníliás cukrot, reszelt citromhéjat, mazsolát, egyéb aszalt gyümölcsöket.
- Kakaós császármorzsa: Mint a l2024enti képen látható, egy adag instant kakaót szórunk a még lepény állagú massza tetejére. Ez a kevergetés során „foltos” jelleget ad a végeredménynek.
- Kókuszos császármorzsa: A keverékbe jó adag kókusz reszeléket öntünk és úgy hagyjuk állni. Mézzel nagyon finom!
- Mandulás császármorzsa: kókuszreszelék helyett apróra tört mandula darabkákkal keverjük, de thető bele dió, mogyoró is.
- Liszt és kis sütőpor hozzáadásával egészen piskótaszerű lesz a végeredmény. Ilyenkor természetesen a gríz mennyiségét kell arányosan csökkenteni.
- Étolaj helyett használhatunk vajat, az egész ételnek más lesz az ízhatása.
- Az elkészült masszából készíthetünk lepénykéket is, mint egy amerikai palacsintát. A gyerekek imádják kakaóval, lekvárral, mézzel, csokiöntettel. Valódi különlegesség!
- Ha piskótás tésztát készítünk, adhatunk hozzá bőven kakaót, majd az elkészült morzsát keverjük össze sűrő gyümölcslekvárral, esetleg meggybefőttel. Kis tálkákba tálaljuk, reszeljünk rá csokit, tegyünk rá tejszínhabot és máris készen van a finom desszert, ami ugyanolyan finom, mint a fekete-erdő torta, csak sokkal egyszerűbb elkészíteni.
A Császármorzsa története
A wikipédia szerint a császármorzsa vagy daramorzsa (más néven porozinkó, smarni vagy grízsmarni, németül Kaiserschmarrn) egy osztrák eredetű, zsírban sült tésztadesszert. A bécsi konyha legismertebb édessége, mely a volt Osztrák–Magyar Monarchiaországaiban a mai napig népszerű étel.
Eredetére két köznépi legendát ismerünk, az egyik szerint Erzsébet magyar királyné, azaz Sisi hercegnő udvari szakácsa készítette először a császári pár számára, a másik szerint maga Ferenc József találmánya. Eredeti nevét (Kaiserschmarrn) valóban a császár után kapta, mely szó szerinti fordításban császármorzsát jelent.