A dénesfai Cziráky-kastély parkja történeteket őriz: királyokat, grófokat és apákat, akik itt hagyták nyomukat. Most, Mindenszentek idején a természet is megáll egy pillanatra – hogy velünk együtt emlékezzen.
A Rábaköz délnyugati sarkában, a természet és az emlékezet ölelésében áll a dénesfai Cziráky-kastély. Egy hely, ahol a múlt nem feledésbe merül, hanem újra és újra megszólal a levelek zizegésében, a patak halk csobogásában, a több száz éves tölgyek árnyékában.
Édesapám 1944 után pár évig ebben a parkban nevelkedett. Gyerekkora itt telt, a kastélyt körülölelő fák között, ahol most minden évben megállunk, hogy Mindenszentek idején emlékezzünk rá. Mindenszentek a keresztények ünnepe – a hit, a hála és a szeretet csendes ideje. Itt, Dénesfán a természet nem gyászol, csak őriz, és minden levélben ott a szeretet, amit hátrahagyunk egymásnak.
A kastély 21 holdas arborétuma ősszel különösen varázslatos: a mocsári ciprusok és hatalmas tölgyek alatt sétálva az ember úgy érzi, mintha az idő megállna. Ezek a fák már láttak grófokat, háborút, és látták azt is, ahogy újra élet költözik a parkba. Most mi járunk alattuk – megállva egy pillanatra, ahol egykor apák és nagyapák is megpihentek.
A kastély falán két tábla őrzi az emlékezetet. Az egyiken gróf Cziráky József és felesége, gróf Andrássy Ilona neve áll, alatta a mondat: „Nem csak meghalni tudunk hősiesen, de győzni is.” A másik tábla Boldog IV. Károly király látogatásáról mesél, aki 1921 őszén járt itt. Ezek a kőbe vésett szavak nemcsak történelmet őriznek, hanem azt a hitet is, hogy minden kor hoz hősöket, még ha csendeseket is.
A park mélyén, rózsával befutott lugas alatt egy sír rejtőzik. Egyszerű, mégis megrendítő látvány – ahogy a természet újra meg újra körbefonja, mintha maga is vigyázná. Amikor ott állok előtte, mindig apu jut eszembe. A csend, ami körülveszi, nem a hiányról szól, hanem a megőrzésről.
És nem messze innen, a fák között egy faragott oszlopon ott áll az ő kedvenc igéje:
„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13)
A napfény megcsillan a betűkön, a levegőben levélzizegés – és hirtelen minden mondat értelmet nyer.
Mindenszentek idején, amikor a világ kicsit megáll, és mindenki valakihez hazagondol, én Dénesfára jövök. A kastélyhoz, a fához, a patakhoz. Oda, ahol apu gyerekkora maradt, és ahol most is érzem, hogy nincs messze. Csak egy faágnyira innen.
Fotók: Weirach Andrea – Dénesfa, 2025. ősz
