Nincs is jobb elfoglaltság, mint a szabadba kimozdulni, világot látni az őszi fákkal övezett hazai (kerékpár)utakon. Öt tópartot érintő egy-egy napos kerékpáros túratippeket állítottunk össze a Balaton, a Velencei-tó, a Fertő, a Tisza-tó és az Orfűi-tórendszer körül.
Érdemes tudni, hogy vonattal kiválóan lehet biciklit szállítani különösen három nagy tavunkhoz (Balaton, Fertő tó, Tisza-tó), ráadásul egységáras jeggyel. Plusz remek hír, hogy májusban nyitnak a hazai strandok is! Ha mégis macerás lenne cipelni a biciklit, összeszedtük a kölcsönzési lehetőségeket is. A túra csúcspontja persze egy fantasztikus ebéd. Erre is tudunk megoldást!
Velencei-tó
Eltévedés nélkül körülbelül 30 kilométeres túrát tehetünk a látnivalókban gazdag és a fővároshoz legközelebb eső nagy tavunk körül. A kerékpárutakat tavaly gyönyörűen rendbe hozták, a főút mellől a tópartra került például a velencei szakasz is. Útközben jó néhány strand mellett, sőt strandon keresztül is elhaladunk, így nyaranta nem felesleges poggyász a fürdőruha sem. A túrát célszerű Velencétől vagy Gárdonyból indítani Agárd felé, így a legkellemesebb a domborzati kihívásokat leküzdeni.
Pákozd után kellemes lejtőn gurulhatunk Velencéig
Látnivalók útközben: Madárrezervátum megfigyelőtoronnyal, Pákozdi Katonai Emlékpark, sportos tipp: pákozdi ingókövek, Gárdonyi Géza Emlékház, dinnyési Várpark, Agárdi Pálinkafőzde és Látogatócentrum (csak a kör végén!)
Kerékpárkölcsönzők: Gárdonyban a Teker Bringa egy biztos pont, ugyanígy a Zebra Bringa, ahol elektromos bicajt is bérelhetünk, Agárdon az Agárdi Bicikli, Velencén a Zilaj Bringában bérelhetünk kerékpárokat és Drótszamárban akár fekvőbiciklit is lehet bérelni.
Tisza-tó
Teljesen sík vidéken, egy mesterséges töltés tetején kerekezhetünk a csodaszép Tisza-tó partján. Kezdő kerékpárosoknak is ideális terepről van szó rengeteg látnivalóval, háborítatlan környezetben és végig biztonságos kerékpárúton. Tókerülésként mindjárt két túrát érdemes említeni. A kiskör 65 km, míg a teljes nagy kör 113 km-es.
A kiskör Kisköre, Abádszalók, Tiszafüred, Poroszló, Sarud, Tiszanána-Dinnyéshát településeken vezet, míg a nagykör Kisköre, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszacsege, Tiszadorogma, Tiszabábolna, Tiszavalk, Négyes, Borsodivánka, Poroszló, Sarud, Tiszanána-Dinnyéshát településeket foglalja magában.
Látnivalók és programlehetőségek a tó körül: Tiszafüreden a Kalandsziget kalandpark, a Tiszavirág Ártéri Sétaút és a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház, Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, Kiskörén a vízlépcső és annak működését és történetét bemutató kiállítás
Kerékpárkölcsönzés: Tisza-tavi Túraközpont Hálózat 10 tagjánál tudunk bérelni kerékpárt.
TIPP! Éppen most, május 9-én (szombaton) lesz a tó hagyományosnak mondható kerékpáros-futó rendezvénye, az Intersport Tour de Tisza-tó és Bringatlon: 15 km-es kerékpártúra „csak az íze kedvéért”-jelleggel és 65 km-es tókerülés mellett görköris futam és futó-kerékpározó váltó is lesz ezen a napon.
A Fertő tó és a Fertőtáj
Viszonylag sík terep jó minőségű kerékpárutakkal, végtelen kaszálókkal, szőlős dombokkal, rengeteg vízimadárral – ilyen a Fertőtáj. A teljes tókör 120 km, melyet a helyiek inkább két napos útra bontva javasolnak, és javarészt az osztrák oldalon kell tekerni.
Ennek kicsivel több, mint a felét – Illmitztől a túlpartra átkompolva – egy nap alatt különösebb megerőltetés nélkül letekerheti az ember úgy, hogy a helyi érdekességek, múzeumok és egy kiadós ebéd is belefér a programba.
Látnivalók, programok: Esterházy kastély és a kastélykert, Sarródon a Kócsagvár (a Fertő-Hanság Nemzeti Park látogatóközpontja), Fertő-Hansági Nemzeti Park és a Lászlómajor bemutató majorság, Fertőrákosi kőfejtő (újra nyitva!) és a Püspöki palota, Balf ivókútja, a fertőbozi Gloriett kilátó, Szentháromság templom, Fertőszéplaki tájház, Aladdin Vasúti Lámpamúzeum szintén Fertőszéplakon, Nagycenken a Széchenyi Múzeumvasút, Vasfüggöny Emlékpark Hegykőn.
Kerékpárkölcsönzés: Sopronban Tóth és Fia Kerékpárbolt és Műhely, Hotel Szieszta – Soproni Kerékpár, KTM Bringa Park, Fertőrákoson Ráspi Étterem és Borászat, Puskás Sörkert, Fertődön pedig a Rabensteiner Panzióban.
Orfűi tórendszer
Pécstől tizennégy kilométerre, az Orfűi-völgyben négy kisebb tó terül el – a Kovácsszénájai-tavat is belefoglalva. Ha Pécsről indulunk sem lehetetlen vállalkozás bebiciklizni a környéket, de egy baráti-családi parti részeként is kiváló kikapcsolódás lehet a zseniális Orfű felfedezése.
Már Pécset elhagyva, az út mentén kiépített kerékpárúton juthatunk el Orfűig: 7 km emelkedő után 7 km gurulás követkik. A legnagyobb a tavak közül a Pécsi-tó teljesen körbe van építve bringaúttal, és a legtávolabbi tóig is bringaúton tudunk eljutni.
Orfű erősségei és látnivalói: gyönyörű, a Mecsek vonulataival karéjozott környezet, lehet barlangászni, pompás levegő, rengeteg vízi sport és jó strand, kemencés és medvehagymás ételek, a Muskátli csárda és a Mediterrán étterem, számos finomságot kínáló büfék és egy hibátlan ökokemping azaz a Jurtatábor és a Bános lovastanya (mert itt lovagolni is érdemes!), a tájház, egy működő vízi malom, a kiváló kulturális közeg (gondoljunk a Fishing On Orfűre) és Lovasi András potenciálisan látható pecázó alakja.
Mindez pedig videón:
Kerékpárkölcsönzés: Pécsett akár a pécsi Tourinformban, csoportok számára a Helian Utazási Irodában, Orfűn pedig a Zotya kerékpárkölcsönzőben, a Diás panzióban és a Jurtatáborban lehet bérelni.
Balaton
A legnagyobb hazai tavat rengeteg túrával bebarangolhatjuk. Az összesen 206 km-es körvonala mentén órákat lehet zengeni a látnivalókról, úti célokról és érdekességekről. A Nyitott Balatont indító kerékpártúrán nagyon jól összeszedtek 6 útvonalat, de a mozgasvilag.hu ajánlásával is kaptunk jó néhány tippet, ami a Balcsi egy-egy szép táján át vezet.