vasárnap, április 19, 2026
Dort Magazin
Kezdőlap Életmód Programok Két szervezet összehangolt munkája

Két szervezet összehangolt munkája

A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület partnerségi megállapodást írt alá Noszvajon. A két szakmai szervezet együttműködésének célja a közösségi művelődés megújítása, fejlesztése, a szakmai utánpótlás-nevelés. Ennek érdekében fontos, hogy összehangolják erőforrásaikat, tevékenységüket. Az eseményen Novák Irén, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár is jelen volt.

A két szervezet az egyre gazdagodó szakmafejlesztő tevékenységeit szeretné összehangolni, a meglévő együttműködésüket új szintre emelni. A partnerségi keretmegállapodással biztosítani szeretnék projektjeik, szolgáltatásaik hatékonyságát. Főleg a szakemberek módszertani támogatásában (pl. workshopok, szakmai napok szervezése, élményszerű tapasztalati tudásátadás), az utánpótlás-nevelésben (fiataloknak szóló látóutak, módszertani jó gyakorlatok megosztása, mentorálás), valamint a közösségi kezdeményezések támogatásában (igényekre reagáló, tematikus szakmai programok) dolgoznak együtt a jövőben.

A közművelődési tevékenység az utóbbi években jelentős fejlődésen ment át, köszönhetően annak, hogy a kulturális kormányzat minden település számára közfeladattá tette, melyhez normatívát is biztosított. Így mindenhol újra működnek a közművelődési intézmények, közösségi színterek, ismét dolgoznak közművelődési szakemberek a településeken, akik közösségeket hoznak létre, segítik a működésüket, támogatják kezdeményezéseiket, a helyi értékek átadását, a tehetséggondozást, az amatőr művészeti mozgalmat, a kulturális alapú gazdaságfejlesztést. Így válhatnak nagyvárosaink és kistelepüléseink is élhetőbbé. Ez a nagyívű fejlesztés a Nemzeti Művelődési Intézet elhivatott munkájának köszönhetően valósulhatott meg.

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület 2019-es megalakulását követően, Kárpát-medencei hatókörű szakmai civil szervezetként kapcsolódott be a fejlesztésbe, és a kezdetektől szorosan együttműködött az Intézettel is. Az Egyesület fő célja a fiatalok bevonása, a szakmai utánpótlás biztosítása és ehhez olyan innovatív formák megtalálása, amelyek alkalmasak az élményszerű tudásátadásra. Így alakult ki Beke Pál szakmai hagyatékát továbbfejlesztve a Látópont Program. Olyan szervezeteket kerestek, melyek a közművelődés terén kreatív, működő jó gyakorlatokat végeznek, és bemutatják a látóutak során.

Ezek a szervezetek nyerhetik el a Látópont Címet, és ők alkotják a Látópont Hálózatot, melynek jelenleg 125 tagja van, ebből 12 külhoni. Az Egyesület a KözösÉg Fesztivált és a közművelődési mentorálás mintaprogramjait is elindította. A megállapodást az idei minta Látóút utolsó állomásán, Noszvajon írták alá. A település a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület Látópont Címbirtokosa, továbbá ebben az évben nyerte el a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségeket Támogató Önkormányzat Díját is.

Az eseményről készült videó:

https://www.facebook.com/reel/1654807299020571?locale=hu_HU

Dr. Baloghné Uracs Marianna

Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület

Ezt el kell olvasni

Ilyen még nem volt – A Stílusos Vidéki Éttermiség újat alkotott

Négy régió, hat nemzet, közel húsz helyszín, megannyi termelő a Natura Észak-Kelet régió programsorozat első nagyszabású nemzetközi és hazai eseményén a „SÉF Expedíción”. Ízek,...

Népszerű plasztikai műtétek különböző életkorok szerint

Az ember mindig is vágyott arra, hogy alakját és külsejét saját elképzelései szerint formálja. A plasztikai sebészet modern változatai rengeteg lehetőséget kínálnak, hogy megfeleljenek...

Hogyan válaszd ki a legalkalmasabb szervermegoldást vállalkozásod számára?

A digitális világ kihívásaival szembesülve elkerülhetetlen, hogy felmerüljön a kérdés: milyen szervermegoldás felelhet meg legjobban az üzleti igényeidnek? Sokan kevéssé értenek a tárhely, a...

Biztonsággal a fejsérülések ellen: a munkavédelmi sisakok szerepe

Sosem tudhatod, hogy mikor következik be váratlan esemény a munkahelyeden. Egy egyszerű eszköz leesése vagy egy alacsonyan futó szerkezeti elem is könnyedén balesetet okozhat....

Bél- és kolbászkészítés: minden, amit tudni érdemes

Az otthoni kolbászkészítés sokak számára nem csak egy hagyomány, hanem igazi élmény is. Ha te is bele szeretnél vágni, fontos megismerni a legfontosabb hozzávalót,...
G-8VLWY5LRTT